Tanfolyamok felnőtteknek

Hiphop felnötteknek

Ha szeretnéd feleleveníteni – vagy megszerezni – tánctudásod; ha szívesen mozognál RNB, hiphop slágerekre; és mindemellett még szükséged lenne egy kis én-időre? Most itt a 3in1 alkalom: próbáld ki hiphop tanfolyamunkat.

Az órák során megismerkedünk a hiphop tánc alapjaival, a résztvevők ízelítőt kapnak más, a hiphop kultúrához szervesen kapcsolódó más stílusokból is: popping, locking, house dance.
Természetesen a jókedv garantált.

Kezdő Balett Felnőtteknek<br />

Kezdő Balett Felnőtteknek

Ha mindig is ki szeretted volna próbálni, de sosem volt rá lehetőséged, most itt az alkalom! Mi mindenért jó a balett: javítja a tartásod, erősíti a mély izmokat, fejleszti az egyensúlyod és az állóképességed. Az óra rúdgyakorlattal kezdődik, majd a középgyakorlatokkal folytatódik, de megtanuljuk a forgások és ugrások alapjait is; az óra rövid koreográfiával zárul. A kezdő tanfolyam 6 alkalomból áll, a tanfolyam teljesen kezdő szintről, az alapoktól indul. A tanfolyam 5 főtől indul, a maximum létszám 10 fő. A tanfolyam két korcsoportban indul: 15-25 évesek, 25 év felettiek.

Reggateon

Vedd a latin táncok tüzes ritmusát, add hozzá a dancehall vidám hangulatát, majd fűszerezd meg a hiphop lendületével és máris a Reggateon órán találod magad! Ha nemcsak olvasni szeretnél róla, hanem ki is próbálnád, várunk egy próbaórára, garantáltan nem fogod megbánni, már csak azért sem, mert oktatónk egyenesen Chiléből érkezett hozzánk, így valóban az autentikus stílust sajátíthatod majd el!
Hogyan épül fel egy táncóra?

Valamennyi óránk 60 perces, mely során a gyerekek korosztályuknak és előzetes tudásuknak megfelelő képzést kapnak. A készség-és képességfejlesztő játékok után (erről bővebben is olvashatsz itt) következik a bemelegítés és tréning. A tréningnek és bemelegítésnek nagyon fontos szerepe van, hiszen nemcsak a testünket készítjük fel a mozgásra, hanem ekkor sajátítjuk el az adott stílus alapmozdulatait és technikáját. A tréning után a koreográfia tanulás következik, majd az órát játékkal, nyújtással zárjuk.

Táncóráinkon a tánctanárok munkáját minden esetben tanársegédek is segítik, hogy minél nagyobb figyelem jusson gyermeked egyéni fejlődésére is.

Milyen felszerelésre van szükség?

Szükség lesz váltóruhára – ami kényelmes, jól érzi magát benne a gyermek; váltócipőre – sportcipő. Kérjük, hogy a gyermek hozzon magával lezárható üvegben vizet/ásványvizet – a cukros üdítők, energiaitalok, sportitalok fogyasztását NEM támogatjuk!

Miért jó, ha táncolsz?

A táncnak számos jótékony hatása van nemcsak testi, hanem mentális egészségedre is. Íme néhány érv a rendszeres táncolás mellett:

  • Csökkenti a stresszt
  • Csökkenti a depressziót
  • Növeli a boldogságérzetet
  • Javítja a memóriát
  • Jótékony hatása van a keringési rendszerre, az emésztésre
  • Javítja az izmok, ízületek mobilitását
  • Fejleszti az állóképességet
  • Növeli az önbizalmat

Kell ennél több? Várunk egy órára!